AC/DC koncert Madridban 2015-ben

AC/DC i Madrid 2015A világhires ausztrál rock együttes az AC/DC a spanyol fővárosban Madridban is szinpadra fog majd lépni 2015. folyamán. Az AC/DC egy ausztrál hard rock együttes, amit még az 1970-es években alapitottak és a banda a hard rock műfajnak az egyik úttörője.

Az évek során az együttes rengeteg tagcserén ment keresztül igy mostani tagjai: Angus Young, Phil Rudd, Cliff Williams, Brian Johnson és Stevie Young. Az AC/DC az évek alatt több mint 200 millió albumot adtak el, igy az egyik legtöbb albumot eladó együttesek egyike az egész világon. Habár az együttest még 1973-ban alapitották még manapság is az egyik legismertebb és legnépszerűbb rock együtteseknek egyike, ami a mai napig alig vesztett népszerűségéből. A legismertebb AC/DC dalok többek között a Highway to Hell, Let There Be Rock, Back in Black és Problem Child. 2015. májusától az ausztrál rock együttes egy világkörüli turnén vesz részt a Rock or Bust World Tour-ral. A Rock or Bust Worl Tour a banda legújabb albumát a Rock or Bust albumot népszerűsiti és ennek keretein belül 28 koncertet fognak majd adni Európában többek között Barcelonában, Londonban, Dublinban, Glasgowban és Berlinben is. Az AC/DC Madridba is el fog látogatni a turné során, ahol két koncertet is fognak majd adni. Az első koncert 2015. május 31-én vasárnap lesz majd megtartva a második koncert pedig 2015. június 2-án kedden lesz majd. Mindkét madridi koncert a Estadio Vicente Calderónban lesz látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél a jegyekről és a jegyárakról kattints erre a linkre: WorldTicketShop.

2015-ös programok Madridban

Milyen programok várnak Madridban 2015-ben? Ebben a cikkben erre a kérdésre fogunk röviden válaszolni. Madrid Spanyolország fővárosa és egyben a legnagyobb városa is.
2015-ös programok Madridban

Ezen kívül Madrid Európa harmadik legnépesebb városa Berlin és London után. Mivel Spanyolország és azon belül Madird a legkedveltebb úti célok egyike Európában, ezért a városban rengeteg program és szines és változatos koncertek, fesztiválok es különböző programok várnak az év minden szakaszában.

A legnagyobb és legnépszerűbb fesztiválok egyike Madridban a ‘Festival de Otoño a Primavera’, ami egy kultúrális fesztivál a spanyol fővárosban. A ‘Festival de Otoño a Primavera’ egy hét hónapig tartó fesztivál, melynek során megismerheted a művésztnek a különböző ágait, mint a zenét, színházat, táncot stb. A fesztivál már 2014. novemberében kezdődött, de egészen 2015. júniusáig tart. Madrid másik népszerű fesztiválja a ‘Festival Flamenco’. A ‘Festival Flamenco’ egy nemzetközi táncverseny és minden évben számtalan versenyző érkezik a világ minden pontjáról, hogy megméretesse magát. A fesztivál valamikor 2015. februárjában lesz majd megtartva, de még nem hozták nyilvánosságra a pontos dátumokat. Ha jobban érdekelnek a sprortesemények, legfőképpen a futás, akkor a ‘Madrid Marathon’ a te programod. A ‘Madrid Marathonra’ minden évben több mint 13000 versenyző érkezik több mint 60 országból. Ebben az évben a verseny április 26-án lesz majd megrendezve.

Májusban egy új fesztivál a ‘Fiesta de San Isidro’ vár mindenkit. A ‘Fiesta de San Isidro’ során rengeteg lélegzetelállitó koncertben, színház előadásokban es különböző sporteseményekben lehet részed. A pontos időpontja még nincs kihirdetve a fesztiválnak. November végén a város különböző pontjain megjelennek a különböző karácsonyi vásárok. A karácsonyi vásárok minden évben novemebr utolsó heteiben nyitnak és egészen december végeig vagy január elejéig várják a látogatókat.

A rengeteg fesztivál és különböző események mellett Madrid a legismertebb előadók koncertjeinek is otthont ad. 2015. során olyan elóadók koncertjeit élvezheted, mint George Ezra, Robbie Williams, AC/DC, Maroon 5, Nickelback stb.

Ha még többet megszeretnél tudni a fesztiválokról, sporteseményekről, koncertekről és más programokról, akkor kattints erre a linkre és tudj meg még több hasznos információt Madridról.

Real Madrid vs Liverpool

Real Madrid - LliverpoolAz UEFA-bajnokok ligája más néven BL az európai focicsapatok által játszott labdarúgósorozat, melyet minden évben megrendeznek és ez a hatvanadik alkalom, hogy megrendezésre került. A minden évben megrendezett BL először selejtezőkkel kezdődik majd a selejtezőkből 10 csapat kerül ki a csoportkörbe. Ebben az évben a címvédő a spanyol Real Madrid. Az UEFA-bajnokok ligája először 1955-ben lett megtartva. A BL utolsó meccse ebben a szezonban 2015. június 6-án lesz megtartva a német fővárosban Berlinben.

A B csoportban játszó címvédő Real Madrid ellenfele az ugyancsak B csoportban játszó angol Liverpool lesz. 1981-ben már egyszer játszottak egymás ellen az UEFA-szuperkupa döntőjében. Eddig a B csoportban játszó Real Madrid megverte a csoportjában lévő FC Baselt 5-1-ren és a Liverpool a Ludogorec csapat ellen játszott, ahol 2-1-es győzelmet arattak az angolok. Ebben az évben a Real Madrid és a Liverpool kedden 2014. november 2-án fogják játszani Madridban, Spanyolországban. A meccs a Santiago Bernabeuban lesz majd lebonyolítva este 8.45-ös kezdéssel. Jegyek a Liverpool vs Real Madrid meccsre már kaphatóak a kijelölt oldalakon. A meccsre a jegyek 114 eurótól kezdődnek.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és az árakról, akkor kattints erre az oldalra még több információért.WorldTicketShop

Flamenco óra és show Madridban

Flamenco in Madrid
Ha egy különleges és maradandó estét szeretnél, jó hangulattal és szereted a spanyol zenét és a tardicionális spanyol táncot, akkor a Flamenco Lesson and Show lehetőséget ad mindenkinek, aki szeret táncolni és enni, hogy megtanulja az egyik leghíresebb spanyol táncot a flamencót.

A flamencó egy érzelemgazdag tánc, ami az ének, tánc és zene hármas egységére épül. A program Madrid egyik jól ismert tablaosában lesz megtartva, a program maga körübelül három óra hosszan tart, ahol a helyi tánctanár megtanítja a flamencót a résztvevőknek. A táncolás után kipróbálhatod a híres Spanyol vörös vagy fehérborokat. A vacsora plusz költséggel jár viszont egy három fogásos menüt kapunk cserébe.

Ismerd meg Spanyolország legismertebb táncát és ismerd meg a flamencó tánc titkait. A flamenco, mint az ősi táncok egyike rítusok szabályai által épül föl, alapját a ceremóniamester (tánctanár) a közönség és a táncban résztvevők alkotják. A flamenco a gyüjtőneve a 18-19. században élő spanyol cigányok által elterjesztett zenei és táncstílusnak. A táncokat a helyi tánctanár és gitáros tanítja be az érdeklődőknek, majd ezek után egy élő táncelőadásban is részed lehet.

Az óra és az előadás körübelül három órát vesz igénybe, a belépő mindenkinek ingyenes.

Ha te is résztvennél ebben a programban és szívesen megtanulnák flamencót táncolni látogass el az oldalra több információért.

Madridi főző óra

Madridi főző óra

Ha Spanyolországba terveztél nyaralást és ha ki szeretnéd magad próbálni a spanyol konyhában és még főzni is szeretsz, akkor a megfelelő utazási cél Madrid lesz. A ‘Madrid cooking class’ egy olyan különleges program, ahol megtanulhatod a klasszikus spanyol ételeket megfőzni, mint például a spanyol omlettet vagy a paellat elkészíteni.

Minden megfözőtt ételhez a hozzá illő legjobb spanyol vörös vagy fehérbor jár. Az óra egy helyi oktató kezei alatt folyik, aki segít elkészíteni a legkülönlegesebb étleket és beavat a spanyol konyha titkaiba. A csoport létszáma maximum 10 fő lehet.

A találkozó az oktatóval a Torrijos Marketnél lesz, ami Madrid belvárosában van. Az óra egy gyors bemutatkozással és a piac megismerésével indul. Az óra alatt az oktató beavat a spanyol konyha rejtelmeibe és a tardicionális spanyol ételek titkaiba, ami évezredeken át generációról generációra élt tovább, meghódítva az egész világot. Az óra után a megfőzött ételt a megfelelő bor kiválasztása után együtt lehet majd elfogyasztani és a receptet is haza lehet vinni.

A föző óra délelött 10-kor kezdődik és minden óra 70 euróba kerül, ebbe beletartozik az ajándék recept, a csoporttal való étkezés is egyaránt.

Ha te is részt vennél egy ilyen programban és még többet szeretnél megtudni, akkor kattints az alábbi linkre.

Az arab fürdök élménye – SPA Madridban

SPA in MadridTuristaként rengeteg lehetőséged van különböző programok és kiállítások közül válogatnod Spanyolországban és ez alól az ország fővárosa Madrid sem kívétel.

Ha szereted a fürdőket és inkább a passzív pihenést részesíted előnyben egy nyaralás során, vagy ha csak egyszerűen egy hosszú és fárasztó nap után egy kellemes fürdőben kapcsolódnál ki a legszívesebben, a Hammam Al Ándalus Madrid a legjobb választás. Az arab gyertyafényes termál fürdő a legjobb kikapcsolódást nyújtja a testnek, elmének és a léleknek egyaránt. A Hammam Al Ándalusban három különböző medencéből és gőz kabinból is választhatsz. A fürdő története a régi időkig nyúlik vissza még a középkori arab immigránsok építették. A fürdő Madrid belvárosában fekszik közel a Plaza Mayorhoz.

Használd ki a termál fürdő által nyújtott előnyöket a meleg és hideg vizes medencéket a szaunát vagy akár a gőz kabinokat. A fürdőben masszázsra is befizethetünk, két féle masszázs közül választhatunk a 15 perces és a 30 perces közül. Különböző illatú masszázsolajaik vannak, levendula, rózsa, viola, melyek közül te választhatod ki a masszázshoz a legszimpatikusabbat magadnak. A vendégeknek korlátlan és ingyenes menta tea és víz jár.

Ha te is résztvennél ebben a programban és még többet meg szeretnél tudni a fürdőről és az árairól kattints a következő linkre.

Tapas és éjszakai séta Madridban

Tapas tour in Madrid

Ha szereted a változatosságot a késő esti sétákat és a helyi éttermeket, akkor utadnak Madridba kell, hogy vezessen. A ‘Tapas night walking tour’ egy olyan városnézés, ahol olyan éttermekkel és bárokkal találkozol, amelyekkel amúgy egy helyi idegenvezető nélkül sosem találkoznál. Ez egy remek lehetőség, hogy megismerd Madrid egy olyan oldalát, amit eddig még nem láthattál, hogy felfedezd az eldugott kis helyeket, amiket a legtöbb turista nem ismer.

Az idegenvezetés közben megismered a klasszikus spanyol étleket és alkalmad lesz felfedezni a spanyol konyha különlegességeit, mint a különféle cidereket, sherryt Andalusiából vagy polipot Galíciából. A séta során megismerheted Spanyolország hosszú évekre visszanyúló történelmét és kultúráját. A különféle éttermekbe ellátogatva megismered a spanyol tradiciókat és megtapasztalhatod a spanyolok élet és étel szeretetét. A túra során az első étteremben fogyasztott étel és ital benne van az idegenvezetés árában. Az éttermekben és bárokban, mindenki annyit fogyaszthat, amennyit csak szeretne, teljesen a te döntésed, hogy mennyire sokat vagy keveset eszel. Egy ideális estére 30 eurót számolj.

A csoport létszáma maximum 8 fő lehet, ami egy barátságos és kedves környezetet biztosít Madrid kis zugainak felfedzésére.

Ha te is szivesen részt vennél ebben a programban és még olvasnál róla, kattints az alábbi linkre.

Spanyol bortúra

Winetrip from MadridHa szereted a borokat és szivesen ellátogatnál egy spanyol borvidékre megismerkedni a helyi borokkal és megismerkedni a borkészítéssel fortélyaival, akkor a spanyol bortúra a legjobb választás madridi utad során.

A túra Madridból indul és egy helyi idegenvezető kíséretében folyik a vezetés. Az idegenvezetés alatt meg fogod ismerni a híres spanyol borvidéket a Vinos de Madridot, amit a helyiek csak ‘bodegas’ néven emlegetnek. A kirándulás alatt három híres borászat történetét fogod megismerni, megtudhatod, hogy hogyan látták el ezek a borvidékek Spanyolországot és Madridot borokkal évszázadokon keresztül.

A híres borvidékre Madridból egy mini busszal fogsz eljutni. A túra során alkalmad lesz megtapasztalni a spanyol vidéki életet, miközben az idegenvezető bevezet a spanyol borok titkaiba. A spanyolországi borkészítés bölcsője a Vinos de Madrid, más nevén Denominación de origen (DO), körübelül 30km-re fekszik a fővárostól. Az úton megismerkedhetsz három különböző borászattal, az egyik egy családi vállakozás, amely a Aranjuez faluban fekszik. Aranjuez az UNESCO világörökséghez tartozik gyönyörű olajfáival és szőlőskertjeivel.

Az idegenvezetés árában benne van a légkondicionált mini buszos utazás, az ebéd nincs benne a túra árában, viszont lesz lehetőség majd beülni valahova ebédelni a túra során.

Ha te is részt vennél egy ilyen programban és szeretnél még többet megtudni az útról, akkor kattints az alábbi linkre.!